Az Admiral Graf Spee páncéloshajó portyázásának és pusztulásának története

A birodalmi kalóz

A regény

2016. május 15. - 19391945

„Nem lesz háború, mert Németország már mindenkinél jobban megtapasztalta a háború okozta borzalmakat. Az ország problémáit pedig nem lehet háborúval megoldani”

Adolf Hitler, 1934. augusztus

A barátságos felszín alatt azonban a Német Birodalomban komoly készülődés zajlott. A német hadseregnek egy korábbi parancs értelmében, 1934. október 1-ig háromszázezer főre kellett duzzasztania létszámát. Bevezették az általános hadkötelezettséget és nyilvánosan elutasították a versailles-i béke katonai megszorításait és többé nem hozták nyilvánosságra a hadsereg szervezeti felépítését sem, nehogy a tisztikar felduzzasztott létszáma elárulja a valós helyzetet. A haditengerészet főparancsnoka Erich Raeder tengernagy hosszas magánbeszélgetést folytatott Hitlerrel és a következő instrukciókat jegyezte fel: „Továbbra is csak a tízezer tonnás hadihajókat említsék meg. A huszonöt-huszonhatezer tonnás vízkiszorítású konstrukciókat nem szabad megemlíteni!”

Raeder rámutatott arra, hogy az új hajóépítési program, illetőleg a haditengerészet létszámának megháromszorozása nagyobb anyagi forrásokat igényel, mint amennyi jelen pillanatban rendelkezésre áll. Hitler azonban beszélgetésük végén megnyugtatta a tengernagyot, hogy ha szükséges, Dr. Ley a Munkafronttól százhúsz-százötven millió Birodalmi Márkát bocsájt majd a rendelkezésére. Mivel a német haditengerészet a német munkások érdekeit szolgálja, a befizetésekből finanszírozható ez is.

 

A Birodalmi Kalóz Izolde Johannsen és Michael T. Marble történelmi regénysorozatának első része. A II. világháborús birodalmi Németország haditengerészetének (Kriegsmarine) bemutatása, a nagy felszíni hadihajók történetén és kapitányaik életrajzán keresztül.
Az Admiral Graf Spee páncéloshajó, az Altmark ellátóhajó, a La Plata-i ütközet, a montevideói diplomáciai tárgyalások és az Altmark incidens teljesen újszerű bemutatása. Azon emberek – kiemelten Hans Langsdorff sorhajókapitány a páncéloshajó parancsnoka, Paul Ascher fregattkapitány tüzérfőnök és Matthias Pütz matróz - szemszögéből, akik szolgáltak, harcoltak az Admiral Graf Spee fedélzetén, részesei voltak felemelkedésnek és bukásnak és közülük ketten életüket adták a hazáért és a Birodalomért. Minden esemény hiteles életrajzi és haditengerészeti forrásokon alapul. Az olvasók úgy lesznek képesek átélni a történetet, mintha az Admiral Graf Spee legénységének tagjai lennének.

A regény egy, a Kriegsmarine történetének jelentős eseményeit végigkövető hadtörténeti sorozat kezdő kötete. A következő elem a Bismarck csatahajóról fog szólni.

Az írókat számos tanácsadó segíti munkájukban, korábbi tengerészeti kapitányok - köztük egy volt NATO tiszt is -, hazai és külföldi hadászati és modellezési szakértők, történészek. Hátországuk a TITHMHE (TIT Hajózástörténeti Modellező és Hagyományőrző Egyesület)

A bejegyzés trackback címe:

https://abirodalmikaloz.blog.hu/api/trackback/id/tr608718592
süti beállítások módosítása