Az Admiral Graf Spee páncéloshajó portyázásának és pusztulásának története

A birodalmi kalóz

Az Admiral Graf Spee

2016. május 15. - 19391945

Az Admiral Graf Spee a német haditengerészet, a Kriegsmarine harmadik, és egyben utolsóként, 1936. január 6-án hadrendbe állított Deutschland osztályú páncéloshajója (Panzerschiff). Az osztály tervezésekor a Versailles-i békeszerződés azon kötelmét szerették volna kijátszani, miszerint a német haditengerészetnek megtiltották, hogy 10.000 tonnánál nehezebb hadihajói, vagyis nehézfegyverzetű és páncélzatú csatahajói legyenek, ehelyett legfeljebb csak cirkálói. Ezért a német tervezők egy cirkáló méretű hadihajót terveztek, aminek a fegyverzete megfelel egy csatahajóénak, bár azok darabszáma kevesebb. Ezért hívják az angolok ezeket a hadihajókat "zsebcsatahajóknak". A pontos terminológia szerinti besorolásuk pedig a páncélos nehézcirkáló.

admiral_graf_spee_1937.jpgAz Admiral Graf Spee páncéloshajó 1937-ben

Az Admiral Graf Spee gerincét 1932. október 1-én fektetik le a wilhelmshaveni Reichsmarinewerft hajógyárban. Tervrajzi száma a 125 volt (Baunummer 125), majd az építés alatt mint a „C páncéloshajó” hivatkoznak rá. Névadója gróf Maximilian von Spee, a német császári haditengerészet altengernagya, aki 1914-ben a dél-atlanti óceánon a falkland-szigeteki tengeri ütközetben vesztette életét két fiával együtt, mikor az általa vezetett hajóraj megütközött a brit hadihajókkal.

admiral_von_spee.JPGMaximilian von Spee altengernagy

Ezért a hadihajó az orrán viseli a Spee család címét is, amit még 1166-ból eredeztet a család. A címerpajzs négy részre osztott, kettőben egy lábon álló fiatal kakasok találhatók, arany koronával a fejükön. A másik kettőben három-három stilizált gyémánt, melyek a család özvegy, valamint férjezetlen nőtagjaira utalnak.

admiral_graf_spee_1934_06_30_002.jpgAz Admiral Graf Spee a vízrebocsátásakor még ideiglenes címerpajzzsal az orrán

Az Admiral Graf Spee páncéloshajó 1934. június 30-i vízrebocsájtásánál a gróf lánya, Huberta von Spee kereszteli el a hadihajót. A felszerelése még másfél évig tart, míg végül hadrendbe állhat, de akkorra a Kriegsmarine és az akkori világ egyik legmodernebb hadihajója lesz. Számos kiemelkedő technikai újdonság és megoldás kap helyet a fedélzetén. Hajtóművei, tűzvezető és felderítő rendszere is mind világelső és rendkívül titkos technológiák.

admiral_graf_spee_1934_06_30_004.jpgAz Admiral Graf Spee immár a vízen

A Deutschland osztály hadihajóit elsődlegesen nem az ellenséges hadihajók elleni harcra, hanem a kereskedelmi vonalak szétzilálására tervezték. A fegyverzetük elég erős a konvojokat kísérő rombolók és cirkálók ellen, de a páncélzatuk már kevés a csatahajók ellen. A legfőbb fegyverük a sebességük, amit az újfajta MAN dízelmotoroknak köszönhetnek. Gyorsabbak szinte minden akkori hajónál, így bármilyen kereskedelmi hajót el tudnak fogni, a fegyverzetükkel a kísérő rombolókat és cirkálókat le tudják küzdeni, de ha mégis egy csatahajóval kerülnének szembe akkor azt viszont könnyen lerázhatják. Emiatt nincs is kísérőhajójuk, mert nincs rá szükségük a feladatuk végrehajtásához és egyébként is csak lassítanák őket.

Az Admiral Graf Spee vízkiszorítása teljesen feltöltve 16.280 tonna, hossza 186 méter, szélessége 21,65 méter, merülése 7,34 méter.

Fő fegyverzete 6 db 280 mm-es (11 hüvelykes) SK C/28 ágyú két toronyba elosztva, amelyek közül az egyik a hajó elején, a másik a hátulján található. Másodlagos fegyverzetét a hajó közepén található 8 db 150 mm-es (5,9 hüvelykes) SK C/28 ágyú, valamint a tatnál található 2 db, 4 vetőcsőből álló 533 mm-es (21 hüvelykes) torpedóindító állvány adja. Légvédelméről az 1939-es állapotában 6 db 105 mm-es L/65 ágyú, 4 db 37 mm-es és 10 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú gondoskodik.

A fő lövegtornyok páncélzata szemből 140 mm, az oldalukon pedig 80 mm. A hadihajó övpáncélzata 60 - 80 mm, a fedélzeté pedig 17 - 45 mm.

Az Admiral Graf Spee az első német hadihajó amit radarberendezéssel szerelnek fel, méghozzá az 1936-ban kifejlesztett FMG G(gO) Seetakt rendszerrel.

Meghajtásáról – szintén újdonságként – 4 db MAN dízelmotor gondoskodik összesen 52.100 lóerő teljesítménnyel, amivel kiemelkedő csúcssebességet érhet el, amit hosszan tartani is tud. Maximális sebessége 28,5 csomó (52,8 km/óra), míg cirkáló sebessége 18 csomó (34 km/óra), amivel a hatótávolsága 16.300 tengeri mérföld (30.200 km).

Az 1936. január 6-i hadrendbe állítása utáni első három hónapot intenzív tengeri próbaúton tölti. Első parancsnoka Kapitän zur See Conrad Patzig (sorhajókapitány), aki 1937. októberéig tölti be a posztot. A sikeres próbautat követően a hajó csatlakozik a német flottához és mint annak legmodernebb és legújabb egysége, a zászlóshajó lesz. 1936. augusztusa és 1938. februárja között öt „be nem avatkozási” őrjáratot teljesít a spanyol vízeken. Ennek keretében a nagyhatalmak kölcsönösen felügyelték egymást, hogy egyikőjük se avatkozzon be hivatalosan a spanyol polgárháborúba.

admiral_graf_spee_1936_001.jpgAz Admiral Graf Spee 1936-ban

1937. május 20-án az Admiral Graf Spee és legénysége képviseli a Német Birodalmat és a Kriegsmarinet a VI. György angol király koronázási ünnepsége keretében megtartott spitheadi tengerészeti felvonuláson.

admiral_graf_spee_1937_05_koronazas_001_1.jpgAz Admiral Graf Spee az 1937-es flotta felvonuláson

1938. októberében Kapitän zur See Walter Warzecha (sorhajókapitány) veszi át a hadihajó parancsnokságát, majd tőle 1938. októberében Kapitän zur See Hans Landsdorff (sorhajókapitány).

1938-ban és 1939. első félévében a hajó számos protokoll úton vesz részt és tesz baráti látogatást olyan kikötőkben mint a marokkói Tanger, a spanyol Vigo, vagy a portugál Lisszabon. Szintén részt vesz a magyar kormányzó, Horthy Miklós admirális tiszteletére rendezett flotta felvonuláson is.

admiral_graf_spee_1938_caiser_wilhelm_canal.jpgAz Admiral Graf Spee 1938-ban a Caiser Wilhelm csatornán

Az Admiral Graf Spee még a háború kitörése előtt 1939. augusztus 21-én hajózik ki Wilhelmshavenből, hogy a dél-atlanti vizekre hajózzon. A háború kitörése után Adolf Hitler parancsot ad a német hadihajóknak a szövetséges kereskedelmi hajók elleni rajtaütésekre, de ezt nem hirdetik ki addig, amíg nem tudni, hogy Anglia hajlandó-e a békekötésre az 1939. szeptember 3-i hadüzenete után. Mikor biztossá válik ennek a be nem következése, 1939. szeptember 26-án az Admiral Graf Spee is megkapja a parancsot a szövetséges kereskedelmi hajók elleni rajtaütésekre, azzal a kitétellel, hogy szigorúan tartsa tiszteletben a Genfi Egyezmény kereskedelmi hajók elleni támadásra vonatkozó kitételeit. Ezek értelmében a támadónak fel kell tartóztatnia és át kell vizsgálnia a kereskedelmi hajót mielőtt elsüllyeszti azt, és meg kell bizonyosodnia arról, hogy a legénység biztonságban elhagyta előtte a hajót.

admiral_graf_spee_1939_04.jpgAz Admiral Graf Spee a tat felől 1939-ben

1939. szeptember 30-án Brazília partjainál felfedezi és elfogja a brit Clement teherhajót, aminek még sikerül leadnia az "RRR" jelzést, vagyis, hogy megtámadta egy portyázó ellenséges hadihajó. Miután a kereskedelmi hajó legénysége átszáll a mentőcsónakokba az Admiral Graf Spee 30 gránáttal és két torpedóval szétlövi azt. A Clement üzenete eljut a brit Admiralitáshoz, ami figyelmezteti a térségben tartózkodó kereskedelmi hajókat, hogy egy portyázó német hadihajó van a térségben.

hms_exeter_002.jpgA brit HMS Exeter (68) nehézcirkáló

1939. október 5-én a britek és franciák felállítják azt a nyolc harccsoportot, amik feladata a német páncéloshajó megtalálása és elsüllyesztése. A G Harccsoportot négy hadihajó, az HMS Cumberland (57) és HMS Exeter (68) nehézcirkálók, valamint az HMS Ajax (22) és a HMNZS Achilles (70) könnyűcirkálók alkotják Commodore Henry Harwood parancsnoksága alatt. Az HMS Cumberland ideiglenesen kiválik a kötelékből és a Falkland-szigetekre hajózik karbantartásra, míg a másik három hadihajó a Rio de la Plata torkolatánál marad.

hmnzs_achilles_01.jpgAz új-zélandi HMNZS Achilles (70) könnyűcirkáló

Ugyanezen a napon az Admiral Graf Spee elfogja a Newton Beech teherhajót. Két nappal később elsüllyeszti az Ashlea teherhajót és a következő napon a korábban elfogott Newton Beechet is. 1939. október 10-én elfogja a Huntsman teherhajót, aminek fogságba ejtett legénységét már nem tudja befogadni, ezért megszállják azt és október 15-én a két hajó találkozik az Altmark ellátóhajóval ami átveszi a brit legénységet, majd október 17-én a páncéloshajó elsüllyeszti a Huntsmant. Október 22-én a Trevanion teherhajót fogja el és küldi az óceán fenekére. Október végén áthajózik az Indiai-oceánra Madagaszkártól délre, ahol november 15-én elsüllyeszti az Africa Shell tartályhajót. November végén visszatér a Dél-Atlanti-óceánra, ahol feltölti a készleteit az Altmark ellátóhajóról, és hogy álcázzák, egy ál-lövegtornyot és kéményt építenek rá.

admiral_graf_spee_1939_11_27.jpgKészül az ál-lövegtorony az Admiral Graf Speen

Ezután elsüllyeszti a Doric Star teherhajót aminek még sikerül megadnia a helyzetét, amiből a britek arra következtetnek, hogy a hadihajó a Rio de la Plata felé haladhat. December 5-én elsüllyeszti a Tairoa teherhajót aminek legénységét a Doric Staréval együtt másnap átadja az Altmarknak. December 7-én elsüllyeszti a Streonshalh teherhajót. December 11-én tönkremegy az Arado Ar 196 típusú felderítő hidroplánja és ugyanezen a napon eltávolítják a korábban épített álcaelemeket.

admiral_graf_spee_arado_ar_196.jpgAz Admiral Graf Spee Arado Ar 196 hidroplánja daruzás közben

Majd folytatja útját a Rio de la Plata torkolata felé, ahol a Tairoan zsákmányolt titkos hajózási iratok alapján ellátmányt szállító konvojokat sejtenek. Itt vár rá a G Harccsoport három hadihajója is, aminek parancsnoka tudja, hogy hadihajói gyengébbek a német páncéloshajónál. A 10.410 tonnás HMS Exeter nehézcirkáló fő fegyverzete 6 db 8 hüvelykes (203 mm) hajóágyú három toronyban ("A","B","Y") elhelyezve, míg a 9.740 tonnás HMS Ajax és HMNZS Achilles könnyűcirkálóké 8 db 6 hüvelykes (152 mm) hajóágyú négy toronyban ("A","B","X","Y") elhelyezve. Ezért úgy tervezi, hogy ha nappal akadnak össze a német hajóval akkor kétfelé osztja erőit és két irányból fog támadni - a nehézcirkáló egyedül, a két könnyűcirkáló együtt -, hogy megossza a német hadihajó tűzerejét, míg éjszaka laza kötelékben együtt tartja hajóit.

hms_ajax_001.jpgAz HMS Ajax (22) könnyűcirkáló, a G Harccsoport zászlóshajója

A Rio de la Plata a Paraná és az Uruguay folyók tölcsértorkolata. Ez a világ legszélesebb folyótorkolata, szélessége a kezdeti 48 km-ről a tengerhez közeledve 220 km-re nő, hossza pedig 290 km. Délnyugati partján fekszik Buenos Aires az északkeletin pedig Montevideo, és egyben ez Argentína és Uruguay határa is.

admiral_graf_spee_1939_12_03.jpgAz Admiral Graf Spee 1939. december 3-án még az ál-lövegtoronnyal és a kereskedelmi hajóknak szóló üzenettel: "Stop wireless or I open fire! - Hagyd abba a rádiózást különben tüzet nyitok!"

1939. december 13-án reggel 5.30-kor Montevideotól 700 kilométerre keletre, délkeleti irányba haladva az Admiral Graf Spee megfigyelői a hajóorrtól jobbra hajóárbócokat vesznek észre a távolban. Langsdorff kapitány a remélt konvoj kísérőhajóinak gondolja őket. Mivel a felderítő repülőgépe már nem áll rendelkezésére, csak a távcsöves megfigyelésre hagyatkozhat. Miután közelebb érnek hozzájuk, 5.52-kor azonosítják az HMS Exetert, amit két kisebb hajó kísér. Ezeket rombolóknak gondolják, amik együtt egy konvojt kísérnek, ezért Langsdorff úgy dönt megtámadja a köteléket, mert nagy zsákmány lenne, ha a kísérőhajókkal együtt a remélt kereskedelmi hajókat is elsüllyeszthetné. Harci riadót rendel el és teljes gőzzel megindul a britek ellen, akik 6.10-kor veszik észre az északnyugati irányból közeledő német hadihajót, amit először még az Admiral Scheernek gondolnak, ami az Admiral Graf Spee testvérhajója.

hmnzs_achilles_01939_12_13_hms_ajaxrol_fenykepezve.jpgAz HMNZS Achilles az HMS Ajaxról fotózva a csata idején

Harwood a terveknek megfelelően parancsot ad a kötelék szétbontakozására és az HMS Exeter északnyugati, a két könnyűcirkáló pedig északkeleti irányba fordul. Az Admiral Graf Speen ekkor veszik észre, hogy nem két romboló, hanem két cirkáló kíséri az HMS Exetert és így már nehezebb ütközet elé néznek. Langsdorff bízik hajója sebességében és manőverezőképességében, hogy tartani tudja majd azt a távolságot amiből ő már tudja támadni a brit hajókat, de még nem kerül azok lőtávolságába. 6.18-kor az Admiral Graf Spee tüzet nyit 280 mm-es ágyúival a 17 kilométer távolságra lévő HMS Exeterre. 6.20-kor az HMS Exeter, 6.21-kor az HMNZS Achilles, 6.23-kor pedig az HMS Ajax is viszonozza a tüzet. Az Admiral Graf Spee a 280 mm-es ágyúival a nehézcirkálót, a 150 mm-esekkel pedig a könnyűcirkálókat lövi. A német irányzók nagyon pontosan határozzák meg a koordinátákat. Az HMS Exeterre leadott harmadik sorozat már a hajó körül csapódik be. 6.23-kor egy közeltalálatot érnek el, aminek repeszei megölik a torpedóvető kezelőket és megrongálják a kéményeit, a keresőfényszóróit és az éppen katapultáláshoz előkészített Supermaine Walrus felderítő hidroplánját. 6.26-kor telitalálattal kilövik a "B" lövegtornyot. A repeszek végigsöpörnek a hajó elején és a parancsnoki hídon, ahol a kapitányt és két tengerészt kivéve mindenkit megölnek vagy megsebesítenek. A kommunikációs rendszer is tönkremegy, a hajó hátuljával csak üzenőláncon keresztül tud ezután a kapitány kommunikálni.

admiral_graf_spee_1939_12_13.jpgAz Admiral Graf Spee "Anton" lövegtornya tüzel 1939. december 13-án

6:30-kor az HMS Ajax és az HMNZS Achilles 12 kilométeres távolságban pont az Admiral Graf Spee elé kerülnek, ami így megosztja fő lövegei tüzét, ezzel kissé tehermentesül az HMS Exeter, ami 6.32-kor két torpedót lő ki, de azok nem találják el a célt. 6.38-kor újabb két torpedót lő ki, de ekkor két újabb közvetlen találatot kap. Az egyik 280 mm-es gránát kilövi az "A" tornyot, míg a másik a felépítménybe csapódva robban fel, ami tüzeket okoz a hajó belsejében. Ugyanekkor az egyik 203 mm-es gránátja eltalálja az Admiral Graf Speet, ami a kémény alatt két fedélzet mélyen a hajó belsejében robban fel, ott ahol a dízelüzemanyag előkészítőműve található és tönkreteszi a berendezést. Enélkül az Admiral Graf Speenek csak 16 órányi hajózásra elegendő előkészített dízelüzemanyaga marad. A berendezést nem tudják csata közben megjavítani, ezért a német hajónak hamarosan ki kell majd válnia a csatából, hogy kikötőbe jusson. Ekkorra az HMS Exeter már romokban áll, két elülső lövegtornyát kilőtték, a fedélzetét és a parancsnoki hidat letarolták a repeszek. A kapitány a hátsó tűzvezető állásból irányítja a hajót, de a beömlő víz, amitől a hajó már kezd megdőlni, zárlatot okoz és így harcképtelenné válik az "Y" hátsó torony is. A kapitány ekkor már azon gondolkozik, hogy a még mindig teljes sebességre képes hajóval belerohan az Admiral Graf Speebe, de a szerelőknek sikerül helyreállítaniuk az "Y" torony áramellátását, amivel folytatják a harcot.

admiral_graf_spee_1939_12_13_hmnzs_achillesrol_kilott_granatok_002.jpgAz HMNZS Achillesről kilőtt gránátok csapódnak a vízbe az Admiral Graf Spee mellett

6.36-kor az Admiral Graf Spee északnyugati irányba fordul, így a baljára kerül az HMS Exeter és mögé a két könnyűcirkáló. Az HMS Exeter és az Admiral Graf Spee folyamatosan lövik egymást. 7.04-kor egy közeltalálattól megint víz ömlik be a brit hajóba, amiben egy újabb rövidzárlat végleg harcképtelenné teszi az utolsó, még működőképes lövegtornyát, így abba kell hagynia az üldözést. 7.10-re a két könnyűcirkáló 13 kilométerre megközelíti a német páncéloshajót, ami 7.16-kor a harcképtelen HMS Exeter felé fordul. A két könnyűcirkáló ekkor tüzével magára vonja az Admiral Graf Spee figyelmét, ami visszafordul, hogy viszonozni tudja a tüzüket. 7.24-kor az HMS Ajax torpedókat lő ki, de nem találja el a célt, viszont egy perccel később egy 280 mm-es gránát csapódik az "X" tornyába, ami az "Y"-t is megrongálja.

hms_exeter_1939_12.jpgAz HMS Exeter szétlőtt "A" és "B" lövegtornyai a csata után, mögöttük a repeszektől szétszabdalt parancsnoki híd

Ekkorra már mindkét fel kimerül a csatában. Az HMS Exeter teljesen, az HMS Ajax félig harcképtelen, egyedül a HMNZS Achillesnek harcképes még mindegyik fő lövegtornya. Az Admiral Graf Speet is megviselte már az ütközet. Közel 70 találatot kapott, kilőtték az egyik 150 mm-es lövegtornyát, légvédelmi fegyverzetének kétharmadát, 36 tengerész meghalt és 60 megsebesült a fedélzetén. Az üzemanyag előkészítőművén kívül a sótalanító berendezése is megsérül és ezek nélkül képtelen lenne megtenni a hazautat. Langsdorff kapitány úgy dönt, hogy Montevideo semleges kikötője felé veszi az irányt, ahol kijavíthatják a hajó sérüléseit. A két könnyűcirkáló 24 kilométeres távolságból követi, de rosszul mérik fel az Admiral Graf Spee sebességét és 10.05-kor a HMNZS Achilles túl közel kerül hozzá. A német hajó két sorozat 280 mm-es gránátot lő ki rá, mire az füstfüggöny fedezete alatt visszavonul. A kikötőbe vezető úton a Shakespeare kereskedelmi hajó tűnik fel a német páncéloshajó előtt 11.03-kor. Figyelmeztető lövést adnak le rá és felszólítják a megállásra, miközben rádióüzenetet küldenek a brit hajóknak, hogy majd vegyék fel a brit kereskedelmi hajó mentőcsónakjait. A Shakespeare nem engedelmeskedik a felszólításnak, a németeknek viszont nincs idejük tovább foglalkozni vele, így szerencsésen megmenekül. Az Admiral Graf Spee még kétszer, kora este és éjszaka tüzet nyit az ismét túl közel merészkedő könnyűcirkálókra amik mindkét esetben füstfüggönybe burkolózva kitérnek.

admiral_graf_spee_1939_12_14_serules_001.jpgAz Admiral Graf Spee Montevideo kikötőjében 1939. december 14-én

1939. december 14-én hajnali 0.10-kor vet horgonyt Montevideo kikötőjében az Admiral Graf Spee. A brit hajók a kikötőn kívül maradnak 4,8 kilométerre. Időközben Harwood parancsot ad az HMS Cumberlandnak, hogy induljon a térségbe, a brit Admiralitás pedig minden, 4.800 kilométeres távon belüli hadihajóját ugyanerre utasítja. A Genfi Egyezmény értelmében hadviselő hajó csak legfeljebb 24 órát tölthet semleges kikötőben. Ez alól kivételt képez amennyiben sérült hajóról van szó. Langsdorff kapitány kérvényezi az uruguayi kormánytól, hogy két hétig maradhasson hajója, amíg kijavítják a sérüléseit.

admiral_graf_spee_1939_12_14_serules_002.jpgA csata nyomai az Admiral Graf Speen, a katapulton a kiégett Ar 196 hidroplánja

admiral_graf_spee_1939_12_14_serules_003.jpgSérülés az Admiral Graf Spee orránál kívülről...

admiral_graf_spee_1939_12_13_serules_001.jpg...és belülről

Kezdetben a brit diplomaták azt kérvényezik, hogy azonnal utasítsák ki a kikötőből. Viszont nincs a térségben olyan haderejük, ami felvehetné a harcot a német páncéloshajóval. A legközelebbi erős egységük a H Harccsoport, kötelékében az HMS Ark Royal anyahajóval és az HMS Renown csatacirkálóval, csak december 19-re érne a térségbe. Ezért megváltoztatják álláspontjukat és megpróbálják addig a kikötőben tartani az Admiral Graf Speet. Ehhez a Genfi Egyezmény egy másik cikkelyét használják fel, ami szerint hadviselő hadihajó nem hagyhatja el a semleges kikötőt 24 órán belül ahhoz képest, hogy egy vele hadban álló fél kereskedelmi hajója elhagyta a kikötőt. Ezért titokban arra utasítják a Montevideoban horgonyzó brit és francia kereskedelmi hajókat, hogy 24 órás időközökkel hajózzanak ki, függetlenül attól, hogy egyébként mikor indultak volna. Közben pedig megpróbálják elhitetni a német hírszerzéssel, hogy a H Harccsoport már megérkezett a kikötőhöz, pedig december 14 estéjére csak az HMS Cumberland ér oda. A brit hadihajók a kikötő előtt folyamatosan cirkálnak minél nagyobb füstöt eregetve, hogy úgy látszódjon már tényleg odaért a harccsoport. Végül az uruguayi kormány 72 órával, 1939. december 17 20.00-ig meghosszabbítja a határidőt amíg a hajó a kikötőben maradhat, de utána internálni fogja a hadihajót a háború végéig.

admiral_graf_spee_1939_12_14_halottak_001.jpgAz Admiral Graf Spee halottai a fedélzeten...

admiral_graf_spee_1939_12_14_halottak_003.jpg...majd az uszályon a kikötő felé...

admiral_graf_spee_1939_12_15_halottak_temetes_langsdorff_001.jpg...és a temetésük Montevideoban.
(középen hagyományos tisztelgéssel Hans Langsdorff sorhajókapitány)

Langsdorff kapitány egyeztet a német főparancsnoksággal, akik mindenképp szeretnék elkerülni a hajó internálását Uruguayban, mert biztosak benne, hogy az Angliával baráti viszonyt ápoló Uruguay engedélyezné a briteknek a hajó átvizsgálását. Két lehetőség marad, vagy a hajó elsüllyesztése, vagy kitörés a kikötőből a Német Birodalommal baráti Argentína felé, Buenos Aires kikötőjébe. A kapitány végül úgy dönt, hogy megkíméli legénysége életét és a 72 órás határidő előtt inkább elsüllyeszti hadihajóját és nem próbál meg kitörni a kikötőből a sérült hadihajóval, amivel nem tudna hosszú távot megtenni és lőszerkészlete is már csak 20 perc folyamatos tüzelésre elegendő. A hajón fogva tartott 61 brit haditengerészt már korábban átadták az uruguayiaknak, a sebesültjeiket és halottaikat pedig Montevideoban partra rakták.

admiral_graf_spee_1939_12_13_montevideo_003.jpg

admiral_graf_spee_1939_12_17_001.jpgAz Admiral Graf Spee 1939. december 17-én, az utolsó kihajózás előtt

1939. december 17-én a legénység tönkretesz minden titkos és fontos berendezést a fedélzeten és a maradék lőszerből robbanótölteteket készít. Az este 20.00 órás határidő letelte előtt nem sokkal az Admiral Graf Spee felszedi a horgonyt és kihajózik a kikötőtől 7-8 kilométerre, nemzetközi vizekre. A legénység átszáll argentin hajókra és 19.54-kor felrobbantják a robbanótölteteket.

admiral_graf_spee_1939_12_17_003.jpgA kíváncsi tömeg a tengerpartról nézi ahogy az Admiral Graf Spee kihajózik

admiral_graf_spee_1939_12_17_005.jpgAz Admiral Graf Speen felrobbannak a töltetek

A robbanások kettétörik a hajót, ami gyorsan elsüllyed, de egy sekély tengerszakaszon, így a felépítménye a vízfelszín fölött marad és még napokig lángolni fog a kikötő bejáratában. A legénységet az argentin hajók Buenos Airesbe szállítják ahol internálják őket a háború végéig. Langsdorff kapitány 1939. december 20-án a szállásául szolgáló hotelszobában öngyilkos lesz. Lefekszik az Admiral Graf Spee lobogójára és főbe lövi magát. Buenos Airesben temetik el teljes katonai tiszteletadás mellett.

admiral_graf_spee_langsdorff_temetes_001.jpgKapitän zur See Hans Wilhelm Langsdorff ravatala Buenos Airesben

A hajó elvesztése érzékenyen érinti a németeket és Hitler is dühös, hogy Langsdorff a végső csata helyett az elsüllyesztést választja. A britek természetesen hatalmas propaganda hadjáratot indítanak a siker kapcsán. A három brit hadihajót idővel kijavítják és visszatérnek a frontra. Az HMS Exeteren a Falkland-szigeteki tengeri bázison hajtanak végre sürgős javításokat, hogy utána Devonportba hajózzon ahol 13 hónap alatt hozzák újra bevethető állapotba.

admiral_graf_spee_1939_12_17_007.jpg

admiral_graf_spee_1939_12_17_010.jpg

admiral_graf_spee_1939_12_17_006.jpgA még napokig lángoló Admiral Graf Spee

A brit hajókon összesen 72 tengerész veszti életét. Az HMS Exeter áldozatait a tengerbe temetik, az HMS Ajaxét pedig Montevideoban helyezik örök nyugalomra.

Az Altmark ellátóhajón fogva tartott brit tengerészeket az HMS Cossack romboló szabadítja ki 1940. február 16-án a norvég Jøssingfjordnál.

Hans Langsdorff kapitány fia, Joachim aki szintén a német haditengerészetnél szolgál 1944. decemberében veszti életét egy Biber zsebtengeralattjáróval végrehajtott küldetés során.

Az Admiral Graf Spee roncsa azóta is ott fekszik Montevideo kikötőjénél, ahol elsüllyesztették. Több terv is született már a kiemelésére és helyreállítására, hogy utána múzeumhajó legyen, de még egyik sem valósult meg. Egyik horgonya a montevideoi kikötőben van kiállítva 1964 óta, valamint 1997-ben kiemelték és helyreállították az egyik 150 mm-es lövegtornyát, csakúgy mint 2004-ben a 27 tonna tömegű tüzérségi távmérőjét és 2006-ban a tatcímerét is.

admiral_graf_spee_1937_05_koronazas.jpgAz Admiral Graf Spee tatcímere egy 1937-ben készült színes fényképen

A bejegyzés trackback címe:

https://abirodalmikaloz.blog.hu/api/trackback/id/tr798718606
süti beállítások módosítása